Üzent Bajnai Gordon a választóknak
Szavazásra buzdít mindenkit a volt miniszterelnök.
A volt miniszterelnök ritkán szólal meg közéleti kérdésekben mostanában, azonban saját bevallása szerint ezekben a napokban sokan állítják meg, hogyan szavazzanak április 8-án. Ezért jegyzettel jelentkezett.
Török Gábor politikai elemző szerint a jelenlegi ismeretek szerint nem kérdés, hogy a Fidesz nyeri a választást, az viszont nagyon is, hogy mennyivel. Szerinte az ellenzéknek igazat kellene mondania a valós esélyekről, így tudnák kommunikálni a választás valós tétjét. Ez pedig az, kisebbségbe kerül-e a kormány.
A Demokratikus Koalíció programbemutató rendezvényen hallották félre a nyitó zenét.
Kedden még azt mondta, nem keresték meg, de nem is vállalná a feladatot.
A nyugdíjhoz képest jelentős összeg érkezik.
Bajnai Gordon kormányfőként 2009. szeptember 25-én, napra pontosan nyolc évvel ezelőtt állapodott meg egy nagyon hasonló beruházásról.
Horthyhoz, Rákosihoz, Kádárhoz keverte Bajnai Gordont az MSZP kampánylázban égő miniszterelnök-jelöltje. Bajnai szmájlizós választ küldött a Facebookon.
Az ellenzéki összefogásról Botka László azt mondta, Gyurcsány nem veszi észre, hogy az ő személye az egész demokratikus oldal sikerét veszélyezteti, Bajnait pedig Kádárral, Rákosival és Horthyval emlegette együtt.
Orbán idős embereket hülyít az otthonukban, miközben ő sem adta vissza a 13. havi nyugdíjat.
Arra szólítja fel az uniós tagállamok vezetését és az Európai Bizottságot az Európai Külkapcsolatok Tanácsa, hogy ítéljék el a magyar kormány tudományszabadság elleni támadását.
Bajnai Gordon volt kormányfő is csatlakozott az olimpiai népszavazáshoz szükséges aláírások összegyűjtéséhez.
A Fidesz szerint meg kell vizsgálni a 2010 előtti kormányzati kommunikációs kiadások jogszerűségét, és azt, hogy kik voltak a szerződések fő haszonélvezői.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök is magyar mezben szurkolt szerdán a válogatottnak a portugálok elleni lyoni meccsen. A fotót Somogyi Zoltán, a Political Capital korábbi vezetője (középen) posztolta a Facebookon. Baloldalon pedig Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója látható.
A Tízparancsolattal vágott vissza Bajnai Gordon Kovács Zoltán kormányszóvivőnek.
A Campbell Lutyens nemzetközi tanácsadói testületének vezetője lett a volt magyar miniszterelnök.
Hetente több százezer forintot sorsol ki egy cég azok között, akik egy-két vásárlásuk nyugtáját bemutatják. Bár azt mondják, a gazdaságot szeretnék kifehéríteni, igazából saját profitra gyúrnak. Bemutatjuk, hogyan.